Hírek
Két magyar győzelmet és új országos csúcsot hozott a budapesti verseny (GALÉRIA)
A VEDAC kalapácsvetője, Doma Benedek – idei legjobb kísérletével (67.48 SB) – kezdődött a Magyar Nagydíjsorozat budapesti versenye, a Lantos Mihály Sportközpontban. Ezt az eredményt egyébként 70.46 méterre javította. Később, ahogy arra számítani lehetett, a tokiói olimpiai negyedik, a Gyulai István Memorialon győztes ukrán, Mihajlo Kohan (78.77) és a Dobó SE kiválósága, Halász Bence között dőlt el (77.46) az első két hely sorsa. A harmadikon az amerikai Daniel Haugh (76.65) végzett. Rába Dániel (74.85) negyedik, Doma Benedek (70.46) hatodik, Pásztor Bence (70.17) hetedik, Czeller Gábor (69.34) nyolcadik lett.
A Diamond League sorozat pontrendszerében zajló női súlylökésben a két magyar induló, Márton Anita (17.66 SB) és Veiland Violetta (15.19) három sorozat után búcsúzott. Öt sorozat végeztével – a Gyémánt Liga szabályai szerint – már csak hárman folytathatták a versengést. Végül a portugál Auriol Dongmo (19.35) nyert a svéd Fanny Roos (19.01) és az amerikai Maggie Ewen (19.22) előtt. (Ewen azért csak lett harmadik, mert a legjobb eredményét nem a végső döntőben érte el, hanem az első sorozatban. A szerk.)
A szintén a Gyémánt Liga sorozat versenyszámaként értékelt férfi diszkoszvetésben a tokiói olimpia döntősei is összemérték tudásukat. A svéd Pettersson, az osztrák Weisshaidinger, a szlovén Čeh és a kolumbiai Ortega dolgát próbálta megnehezíteni a két magyar, Huszák János és Szikszai Róbert. Nos, Robi nem jutott be a legjobb nyolc közé – kilencedik lett –, János viszont a nyolcadik helyen kvalifikálta magát, és végül ebben a pozícióban is zárt (61.45). Érdekesség, hogy az olimpiai ezüstérmes svéd nem jutott be a végső, hármas döntőbe, viszont bekerült oda az egykori amerikai focista, brit Lawrence Okoye (66.89), Weisshaidinger (65.14) és Čeh (64.81), és ebben a sorrendben is fejezték be a versenyt. Így az történt, hogy a tokiói olimpián helyezetlen Okoye legyőzte az ottani érmeseket, helyezetteket.
A női magasugrás szoros versenyt hozott, hiszen az első három helyezett azonos magasságot teljesített. Első lett a montenegrói Marija Vukovics (1.88), második a fehérorosz Demidik (1.88), harmadik az orosz Koroljova (1.88). Szabó Barbara (1.85 SB) a negyedik, Renner Luca (1.78) a hatodik, Fekete Fédra (1.74) a hetedik helyen fejezte be a versenyt.
A 100 méteres gátfutást az amerikai Gabriele Cunnigham (12.78) nyerte, a lengyel Klaudia Siciarz (12.87) és Kozák Luca (13.02) előtt.
110 méteres gátfutásban jamaikai siker született Rasheed Broadbell (13.58) révén. A ciprusi Milan Trajkovic (13.66) lett a második, a dél-afrikai Antonio Alkana (13.66) előtt. Szeles Bálint (14.32) az ötödik helyen fejezte be a versenyt.
A női magasugrás is szoros versenyt hozott, hiszen az első három helyezett azonos magasságot teljesített. Első lett a montenegrói Marija Vukovics (1.88), második a fehérorosz Demidik (1.88), harmadik az orosz Koroljova (1.88). Szabó Barbara (1.85 SB) a negyedik, Renner Luca (1.78) a hatodik, Fekete Fédra (1.74) a hetedik helyen fejezte be a versenyt.
A női 100 méteres síkfutás első futamában – csak magyar indulók között – Kéri Bettina (12.07) bizonyult a leggyorsabbnak. Második lett Furulyás Lili (12.08), harmadik helyen zárt Kocsis Anna (12.10).
A második futamban a jamaikai világbajnok, Natasha Morrison (11.00) magabiztosan nyert, a brit Darryl Neita (11.07) és az amerikai English Gardener előtt. A legjobb magyar, Csóti Jusztina (11.76) összesítésben hetedik lett.
A férfi 100 méteres síkfutást – idei legjobbjával – az amerikai Elijah Hall (10.04) nyerte honfitársa, Marvin Bracy (10.05) és a jamaikai Julian Forte (10.20) előtt.
Női gerelyhajításban magyar győzelem született, hiszen Szilágyi Réka – ahogy a sorozat tatabányai állomásán is – megnyerte a versenyt, 60.70 méteres dobással, melyet az ötödik sorozatban ért el. Az amerikai Kara Winger (60.34) lett a második, a lett Līna Mūze (58.56) harmadik helyen végzett. Moravcsik Angéla (58.56) éppen – hat centiméterrel – lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen fejezte be a versenyt.
A női kalapácsvetés fehérorosz győzelemmel fejeződött be, Nastassia Maszlava (73.10) győzött, Gyurátz Réka (69.76) és a kanadai Jillian Weir (69.28) előtt.
Az amerikai Cara Nnenya Hailey (55.16) nyerte a női 400 méteres gátfutást, megelőzve az olasz Pedrosót (56.06) és a lengyel Linkiewiczet (56.43) Molnár Janka (57.81) negyedik lett.
Férfi 400 méter gáton a német színekben induló Luke Campbell (49.58) bizonyult leggyorsabbnak, a francia Ludvy Vaillant (49.83) a második, Koroknai Máté (50.27) a harmadik helyen futott be, testvére, Tibor (51.69) előtt.
Férfi 200 méteres síkfutásban az amerikai Elijah Hall duplázott, hiszen a 100 méter után ezt a számot is megnyerte, ráadásul 20.11-es ideje megegyezik szabadtéri egyéni csúcsával. Mögötte a brit Nethanaeel Mitchell-Blake (20.66) lett a második, míg az amerikai Isiah Young (20.78) a harmadik helyen ért célba.
Újabb magyar győzelmet hozott a női távolugrás. Rendkívül szoros versenyben dr. Nguyen Anasztázia (6.39) nyert, a német Maryse Luzolo (6.38) és a brit Abigail Irozuru (6.37) előtt. Tehát 1-1 centiméter döntött a dobogós helyezésekről.
Férfi 1500 méteren a spanyol Adel Mechaal (3:36.51) bizonyult a legjobbnak, mögötte a szerb Bibics (3:36.71) és a német Robert Farken (3:36.96) ért célba. Szögi István Dániel (3:40.18) ötödik helyen zárt.
A német Christina Hering (2:01.43) győzött női 800 méteren, de az elképesztően szoros hajrában a spanyol Esther Guerrero (2:01.54) és a brit Adelle Tracey (2:01.79) is befuthatott volna az élen. Bartha-Kéri Bianka (2:04.18) hatodik lett.
Férfi 800 méteren, a rendkívül taktikusan versenyző Vindics Balázs (1:48.95) bejött a második helyre, alig elmaradva a kenyai Michael Saruni (1:48.36) mögött. A harmadik pozícióban a bosnyák Mujezinovics (1:49.15) ért célba.
Az amerikai Jr. Darryl Sullivan (2.23) nyerte a férfi magasugrást, a fehérorosz Nabokau (2.20) és az ukrán Doroscsuk (2.20) előtt. Bakosi Péter (2.17) ötödik, Agárdi Péter (2.14) hetedik, Jankovics Dániel (2.14) nyolcadik lett.
Férfi gerelyhajításban a fehérorosz Katkavec (81.29) bizonyult a legjobbnak, megelőzve a lengyel Mrzyglódot (78.66) és a román Bothot (77.02). A legjobb magyar, Járvás Máté (72.63) hatodik lett.
Női 3000 méter akadályon Tóth Lili Anna (9:31.44) mindent megtett, sokáig vezetett, végül a harmadik helyen futott be. A győzelmet az orosz Anna Tropina szerezte meg, az ukrán Sztrebková (9:32.05) előtt.
A spanyol színekben induló Sebastian Martos (8:23.27) hozta le első helyen a férfi 3000 méter akadályfutást. Másodikként honfitársa Ibrahim Ezzaydouni (8:25.30) ért célba, míg a svéd Hesselbjerg (8:27.88) lett a harmadik, de a negyedikként befutó Palkovits István (8:23.43) megdöntötte az U23-as országos csúcsot.
A Budapest World formáció nyerte a férfi 4×100-as váltót, megelőzve az íreket és a Budapest US Stars együttesét, ahogy a hölgyeknél is a Budapest World diadalmaskodott, a Budapest US Stars előtt, és a magyar A-kvartett bejött a harmadik helyre, Kéri Bettina, Csóti Jusztina, Takács Boglárka, Kozák Luca összetételben.