Hírek
Világsztárokkal versenyeznek a legjobb magyar atléták augusztus 24-én, Budapesten
A hazai atlétika színe-java rajthoz áll a Magyar Nagydíjsorozat budapesti állomásán
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Gyémánt Liga-sorozat részeként Budapesten megrendezésre kerülő két versenyszámban, a női súlylökésben és a férfi diszkoszvetésben két-két hazai atléta, Márton Anita és Veiland Violetta, illetve Huszák János és Szikszai Róbert képviseli a magyar színeket a Magyar Nagydíjsorozat budapesti állomásán, augusztus 24-én, a Lantos Mihály Sportközpontban.
A sorozat egyik kiemelt célja, hogy a hazai atléták összemérhessék tudásukat nemzetközi szinten jegyzett, külföldi sportolókkal.
100 méteren a BHSE sprintere, Kádasi Zoltán (PB: 10.52) rajtol a Michael Rodgers és Marvin Bracy nevével fémjelzett számban, illetve – többek között – három olyan fiatalember, akik egyaránt 10.90-es idővel rendelkeznek: Bondschu Patrik és Gál Botond (Vasas) és Orosz Zoltán István (BHSE)
Bondschu Patrik (PB: 21.75) 200 méteren is indul, mellette Máté Tamást (BHSE, PB: 20.86) és Wahl Zoltánt (Budafoki MTE, PB: 21.49) láthatjuk.
800 méteren hatos magyar különítmény harcol a jó eredményért: Kazi Tamás (FTC, PB: 1:45.37), Vindics Balázs (UTE, PB: 1:46.18), Huller Dániel (VSD, PB: 1:47.76), Együd Máté (TFSE, PB: 1:48.40), Fekete Gábor (Budafoki MTE, PB: 1:51.88) és Oláh Máté Milán (DSC-SI, PB: 1:52.33).
1500 méteren, a tokiói olimpiát megjárt Szögi István (SVSE, PB: 3:36.63) mellett Kiss Gergő (SVSE, PB: 3:40.48), Pápai Bálint (GEAC, PB: 3:41.07), Vörös Márk (UTE, PB: 3:42.52) és Szinte Bálint (UTE, PB: 3:48.14) áll rajthoz.
A 110 méteres gátfutás egyetlen magyar résztvevője Szeles Bálint (Egri Sportiskola SE, PB: 13.75).
A 400 méteres gátfutók mezőnyében legnagyobb eséllyel a Koroknai testvérek várják a rajtot. A DSC-SI sportolói futották már ötven másodpercen belül a távot. Tibor 49.24-es, Máté 49.70-es egyéni csúccsal rendelkezik, ráadásul Máté a Magyar Nagydíjsorozat tatabányai állomásán legyőzte az amerikai David Kendzierát.
A 3000 méteres akadályfutás egyetlen magyar indulója, a júliusi, tallini U23-as Európa-bajnokságon aranyérmes Palkovits István (KARC, PB: 8:29.86).
A magasugrók között megméreti magát Bakosi Péter (NYSC, PB: 2.26), Jankovics Dániel (MTK Budapest, PB: 2.24i), Agárdi Péter (BHSE, PB: 2.19) és Bándi Olivér (BHSE, PB: 2.12).
A kalapácsvetők között – több hazai sportoló mellett – a tokiói olimpia után újra dobókörbe áll Halász Bence (Dobó SE, PB: 79.88), illetve az a Rába Dániel (Dobó SE, PB: 76.83), aki a júniusi tatabányai nagydíjon harmadik lett Taylor Campbell és Mihajlo Kohan mögött.
Gerelyhajításban Járvás Máté (UTE, PB: 74.39), az FTC atlétája, Herczeg György (PB: 73.74) mellett a Jancsik testvérek, Tamás és Martin az MTK Budapestet képviselik. Tamásnak 68.61, Martinnak 64.24 az egyéni csúcsa.
A 4×00 méteres váltóban két csapatot indítunk. Az „idősebbek”: Kádasi Zalán, Máté Tamás, Sipos János, Szeles Bálint, a fiatalabbak – Hungary U18 néven – Faragó Rómeó, Blaumann Marcell, Lindi Márton, Szilágyi Péter összetételben rajtolnak.
A nők 100 méteres síkfutásának mezőnyében az indulók több, mint fele hazai sportoló: – alfabetikus sorrendben – Csóti Jusztina (FTC, PB: 11.65), Furulyás Lili (ZALASZÁM ZAC, PB: 11.83), Huszka Blanka (KARC, PB: 12.49), Kocsis Anna Luca (Szolnoki SC-SI, PB: 12.20), Kéri Bettina (SVSE, PB: 11.80), Sorok Klaudia (BHSE, PB: 11.54), Takács Boglárka ((ARAK UP Akadémia, PB: 11.56).
800 méteres síkfutásban – az olimpiát is megjárt – Bartha Kéri Bianka (SVSE, PB: 2:01.34) mellett Ferencz Anna (TFSE, PB: 2:02.72), Heffner Hédi (BEAC, PB: 2:06.19), Ohn Kinga (BEAC, PB: 2:07.85) és Tóth Rebeka (UTE, PB: 2:30.68) képviseli színeinket.
100m gáton, a két DSC-SI-s atléta, az országos csúcstartó Kozák Luca (12.71) és Kerekes Gréta (12.93) rendelkezik a legjobb idővel a magyarok közül. Luca tokiói, sportszerű gesztusa a mai napig beszédtéma az atlétika világában.
400m gáton, az U23-as országos csúcstartó Molnár Janka (Budafoki MTE, PB: 56.03) és az ARAK UP Akadémia futója, Mohai Regina (PB: 59.11) indul magyar színekben.
3000 méter akadályon is korosztályos országos csúcstartó rajtol, a BHSE atlétája, Tóth Lili Anna (PB: 9:30.96), aki a tokiói olimpián futotta élete legjobbját.
Magasugrásban Szabó Barbaráért (UTE, PB: 1.97), Renner Lucáért (MTK Budapest, PB: 1.85) és Fekete Fédráért (PB: 1.84i) szoríthatunk.
Távolugrásban újra összecsaphat a tokiói olimpikon, dr. Nguyen Anasztázia (MTK Budapest, PB: 6.77) és az U23-as Európa-bajnok, Farkas Petra (BHSE, PB: 6.73), de indul Lesti Diana (TSC-GEOTECH, PB: 6.58) és Endrész Klaudia (MTK Budapest, PB: 6.36) is.
Kalapácsvetésben minden hazai sportoló a DOBÓ SE színeiben áll rajthoz: Gyurátz Réka (PB: 72.70), Németh Zsanett (PB: 63.90), Rajczi Bianka (PB: 57.96) és Viszkeleti Villő (PB: 61.04).
A gerelyhajítók magyarjai között a legnagyobb név talán Szilágyi Réka. Az olimpián járt debreceni sportoló egyéni csúcsa 62.45 méter. Rajthoz áll Moravcsik Angéla (MTK Budapest, PB: 59.64) és az utóbbi időben sikert sikerre halmozó, korosztályos országos csúcstartó Kövér Fanni (VEDAC, PB: 57.39)
4×100-as váltóban négy egységünk is rajthoz áll.
Hungary A: Kéri Bettina, Csóti Jusztina, Takács Boglárka, Kozák Luca
Hungary B: Ecseki-Tóth Zsófi, Sorok Klaudia, Furulyás Lili, Nádházy Evelin
Hungary LJ: dr. Nguyen Anasztázia, Lesti Diana, Endrész Klaudia, Farkas Petra
Hungary U18: Szabó Gréta, Mészáros Luca, Huszka Blanka, Kocsis Anna Luca