Hírek
Kedden a Pápai Sportcentrum is bemutatkozik a Magyar Nagydíjsorozaton
Már nem kell sokat várni és a pénteki budapesti verseny után kedden folytatódik a Magyar Nagydíjsorozat: a következő állomásnak a Pápai Sportcentrum ad otthont.
Az alig egy évvel ezelőtt átadott pápai atlétikai stadionban a legjobb magyar atléták újabb lehetőséget kapnak, hogy erős nemzetközi ellenfelekkel szemben minél jobb eredményeket érjenek el a szezon utolsó szakaszában. A pénteki budapesti viadalon Palkovits István új U23-as magyar csúcsa mellett 12 hazai győzelemnek örülhettünk.
A 3000 méteres akadályfutás győztese ezúttal 1500 méteren áll majd rajthoz, és nem ő az egyetlen, aki a Lantos Mihály Sportközpontban diadalmaskodó atlétáink közül ismét ott lesz a mezőnyben! Bartha-Kéri Bianka és Huller Dániel (800 méter), Kerekes Gréta (100 m gát), Molnár Janka (400 m gát), Klekner Hanga (rúdugrás), Farkas Petra (távolugrás), Gyurátz Réka (kalapácsvetés), Szilágyi Réka (gerelyhajítás) és Szikszai Róbert (diszkoszvetés) is rövid időn belül második sikeréért száll harcba.
Az idény egyik utolsó nagy itthoni versenye már javában a 2023. augusztus 19. és 27. között megrendezésre kerülő budapesti világbajnokság kvalifikációs időszakába esik, így nem csak a minél jobb helyezésnek, de egy-egy kiemelkedő eredménynek is nagy jelentősége lehet. Már csak ezért is érdemes lesz kijönni és a helyszínen szurkolni legjobbjainknak!
A külföldiek közül pénteken már jó néhány résztvevővel megismerhettünk. A férfi 110 m gáton a világ idei negyedik leggyorsabbjának számító Freddie Crittenden Budapesten 13.22-t futott, kíváncsian várjuk, hogy sikerül-e még jobban megközelíteni az észak- és közép-amerikai bajnokságon elért 13.00-s idejét.
Vajon a legutóbb holtversenyben diadalmaskodó Brendon Carnes és Kendal Williams közül kerül ki ismét a 100 m sík győztese, vagy esetleg a 200-at megnyerő Emmanuel Matadi meglepi őket? Ez lesz nem csak a királyszám, de a nap egyik legizgalmasabb kérdése. Ahogyan szintén érdemes lesz a Nagydíjsorozat első állomását 10.39-cel záró Pap Márk és a 10.59-es eredményénél sokkal jobbat tudó Illovszky Dominik futását is fél szemmel követni.
A Budapesten 100-on második Javiane Oliverhez és a 200-at megnyerő Anthonique Strachanhez csatlakozik az amerikai 4×100-as váltóval 2016-ban olimpiai bajnok English Gardner is a pápai női 100 méteres síkfutásra. A müncheni Európa-bajnokságon remekül teljesítő 4×100-as váltónkból Takács Boglárka, Csóti Jusztina és Kocsis Luca is rajthoz áll, akik így ismét erős ellenfelekkel harcolhatnak a másodpercekért.
Legutóbb Kerekes Gréta szoros versenyben egyetlen századmásodperccel legyőzte Tóth Annát 100 méteres gátfutásban. Azonban a pápai viadalra egy még komolyabb kihívót kapott: Gabriele Cunningham fedett pályás vb-bronzérmesként mint favorit várhatja a futamot.
A nemrég hosszú idő után ismét 1,88 métert ugró Szabó Barbarát a korábbi vb-5. és olimpiai 6. helyezett Safina Sadullayeva és a fedett Eb-4. Kateryna Tabashnyk serkentheti még jobb teljesítményre magasugrásban. A súlylökő mezőnybe visszatér a betegsége miatt az Eb-t kihagyni kényszerülő Márton Anita.
Míg Budapesten 200 métert rendeztek mindkét nem számára, addig Pápán a 400-asok kapnak lehetőséget. Az idén már a felnőtt magyar csúcsot ostromló 4×400-as váltónkból Molnár Attila, Máté Tamás, Wahl Zoltán, Ajide Dániel, Steigerwald Ernő és Nadj Levente ismét megmutathatja magát. A jamaicai Rusheen McDonald lesz az, akit a fiataloknak várhatóan le kell majd győzniük. A nőknél Nádházy Evelin, Rapai Fanni és Simon Virág is olyan ellenfelekkel szemben bizonyíthat, mint az egykörös táv korábbi fedett pályás világbajnoka, Courtney Okolo, a hozzá hasonlóan az USA 4×400-as váltójával olimpiai- és világbajnok Kaylin Whitney vagy a „csak” világbajnok Jaide Stepter Baynes.
Női 3000 m akadályon Vindics-Tóth Lili és Varga Gréta mellett az ebben a versenyszámban debütáló Urbán Zita képviseli a piros-fehér-zöld színeket. Azonban nem lesz könnyű dolguk, mert holland, és ír bajnok futók is lesznek az ellenfeleik között.
Kedden a Pápai Sportcentrumban a női kalapácsvetéssel már 13:00-kor megkezdődnek az események, és a délután folyamán kb. 90 magyar atlétának szurkolhatunk majd.